Németország strukturális problémákkal küzd, a régió megszorít – Magyarországon pedig nem túlzás repülőrajtról beszélni

A gazdaságpolitika céljait illetően három kulcsszavunk lehet a biztonságos, bevonó bővülés.

A gazdaságpolitika céljait illetően három kulcsszavunk lehet a biztonságos, bevonó bővülés.
Régóta vágynak erre a beruházásra.
A terem befogadóképességének növelésére kényszerítették a szervezőket.
Bejelentették: Kiépítik az ország első siklóernyős elugrópontját
Budapest mindent vállal, amit az arab milliárdos vállalt az adásvételi szerződésben.
Helyszíni riport a szeméthegyek árnyékából.
A különböző viták gyakran megrekednek az érzelmi szinten – mutatott rá a Faktum tényellenőrző portál a legújabb elemzésében.
A főpolgármester érdekes módon mindig akkor a leghevesebb, ha kormányzati beruházásról van szó Budapesten. Karácsony Gegrely azzal, hogy keresztbe feküdne a Grand Budapest-projektnek, megint csak a saját városának ártana.
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
Kelemen Hunor egyik legutóbbi interjújában arról beszélt, hogy áll az érvénytelenített román elnökválasztás ügye.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter videóüzenetében hangsúlyozta, a magyar kormány azért dolgozik, a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni.
Sok múlik azon, hogy az amerikai elnök beváltja-e az ígéretét.
A külső és belső sokkok, a prociklikus gazdaságpolitika az elmúlt években lemaradó pályát hozott Magyarországnak.
Orbán Viktor a minap a magyar gazdaság 2025-ös kilátásairól szólva a beruházások felgyorsulását emelte ki, ami a GDP növekedésének új lendületet adhat. A Makronóm Intézet elemzője sorra veszi, hogy mely fejlesztések és ipari beruházások húzhatják fel a gazdasági mutatókat az elkövetkező években.
Az emelkedő reálbérek, az inflációs dinamika csökkenése, a gazdasági akcióterv hatásai, illetve a 2025-ben esedékes lakossági állampapírkamatok kifizetése növelheti a fogyasztási kedvet.
Örülhetnek a családok és a vállalkozások egyaránt.
Kiderült, hogy a paksi bővítés jelenleg a legnagyobb, építési engedéllyel rendelkező nukleáris projekt az egész Európai Unióban.
A beruházások munkahelyek tízezreit hozzák létre Magyarországon – húzta alá Szijjártó Péter külügyminiszter.
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a minimálbér 400 ezer forintra emelkedhet, miközben új lakhatási és beruházási programok indulnak.